Az Index a maga eszközeivel maximális segítséget nyújt az állami felsőoktatási intézmények vezetőinek a közös nemzeti vagyonnal való felelős és hatékony gazdálkodás biztosítása érdekében – jelentette ki Fellegi Tamás miniszter az ELTE Szenátusának az egyetem 376. tanévét megnyitó ünnepi közgyűlésén. A minisztert, mint az ELTE volt diákját és oktatóját kérte fel Mezey Barna rektor a beszédre az ünnepélyes megnyitón.
Versenyképes országot csak versenyképes felsőoktatással lehet építeni. Ehhez elengedhetetlen, hogy az intézmények gazdasági működése professzionális és átlátható legyen. Igaz ez a költségvetési források, az európai uniós pénzek vagy az állami vagyonnal, így az állami felsőoktatási vagyonnal való gazdálkodásra is – emelte ki a vagyongazdálkodást is felügyelő miniszter.
Az Index a gazdasági vezetők kinevezésében, az ingatlanértékesítésekkel és a beruházásokkal kapcsolatos döntések meghozatalában nyújt segítséget, és a megvalósulásuk nyomon követésében is aktívan részt vesz.
A miniszter rámutatott, hogy az értékmegőrző, lehetőség szerint értéknövelő gazdálkodás része a felsőoktatási intézmények tulajdonában levő épületek, létesítmények jogi és műszaki állapotának pontos, naprakész és hiteles felmérése és folyamatos nyilvántartása.
A pályázati rendszernek az Index által megkezdett egyszerűsítésével a fejlesztési források az állami felsőoktatásban is célzottabban, gyorsabban és hatékonyabban kerülhetnek felhasználásra.
A versenyképes felsőoktatás megteremtéséhez a felsőoktatásban részt vevők együttműködését kérte a miniszter és hangsúlyozta, a minisztérium a maga eszközeivel minden segítséget megad ehhez.
Fellegi Tamás sok sikert kívánt a 2010/11-es tanévhez.
Átlátható és professzionális gazdálkodás az elvárás az állami egyetemekkel szemben
2010.09.10. 13:29 Urbán Viktor
A bejegyzés trackback címe:
https://kiegyensulyozottindex.blog.hu/api/trackback/id/tr282286227
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.